gyakorlatilag egyetlen neurológus vagy pszichiáter sem tudhatja a Gilles de la Tourette-szindróma (GTS) diagnózisát. Bár Dr. Georges Gilles de la Tourette névadó leírását 1885-ben tették közzé, ennek a szindrómának a ismerete csak a közelmúltban történt meg. Ebben a cikkben, kritikusan elemezzük a GTS-vel utólag diagnosztizált kivételes egyének két legismertebb beszámolóját: Samuel Johnson brit lexikográfus és Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zenész. Mindkét esetben a klinikai leírásokat Gilles de la Tourette eredeti kiadványát megelőző írásos dokumentumokból szerezték be. Samuel Johnson GTS-es esete erős, főleg Boswell kiterjedt életrajzi beszámolója alapján. Johnson arról számoltak be, hogy van egy nagy sor tic és kényszer, beleértve akaratlan kijelentések, ismétlődő ejakulátum, és echo-jelenségek. Másrészt közvetett bizonyítékok vannak arra, hogy Mozart hiperaktivitással, nyugtalansággal, hirtelen impulzusokkal, furcsa motoros viselkedéssel, echo/palilalia-val, értelmetlen szavak szeretetével és scatológiával rendelkezhetett, utóbbit autogramlevelekkel dokumentálták (“koprográfia”). A GTS alapvető jellemzőit alátámasztó bizonyítékok, azaz a motoros és vokális tics, meglehetősen ellentmondásosak. Így úgy tűnik, hogy a GTS valószínűtlen diagnózis Mozart kórtörténetében, és teljesen független a vitathatatlan zenei zsenialitásától.