az emberi állkapocs-emelő izmok aktivitásának a mandibularis stretch (állkapocs-bunkó) reflexhez kapcsolódó változásai szerepet játszhatnak a temporomandibularis rendellenességek etiológiájában (TMD). Annak vizsgálata érdekében, hogy vannak-e különbségek az állkapocs – bunkó reflex érzékenységében a myogén TMD-s betegek (n = 10) és a nemek és az életkornak megfelelő kontrollok (n = 10) között, az állkapocs-bunkó reflexeket standardizált körülmények között váltották ki. A reflex bipoláris felületi elektromiográfiával (EMG) történő mérésével a reflexérzékenységet a reflex amplitúdója és az állkapocs elmozdulása közötti kapcsolatokból határozták meg a masszőr és az elülső temporalis izmok között. A Reflex amplitúdót és a háttér EMG aktivitást normalizáltuk a maximális önkéntes összehúzódás (MVC) tekintetében, hogy korrigáljuk az izom feletti lágy szövetek vastagságának vagy az elektróda elhelyezésének különbségeit. Az MVC-vel kapcsolatos normalizálás mellett a betegek esetében normalizálást alkalmaztak egy MVC vonatkozásában is, amelyet úgy skáláztak, hogy az értékeket megszoroztuk a kontrollok átlagos MVC-jének arányával a betegek átlagos MVC-jéhez. A háttér EMG aktivitás állandó szintjén a reflex érzékenység meghatározható a reflex amplitúdó-állkapocs elmozdulás reláció meredekségéből (reflex erősítés) és x-intercept (reflex küszöb) alapján. Nem találtak szignifikáns különbséget a betegek és a kontrollok között sem a masszőr, sem az elülső temporalis izmok nyeresége vagy küszöbértékei tekintetében, egyváltozós varianciaanalízissel. Arra a következtetésre jutottak, hogy az állkapocs-bunkó reflex érzékenysége nem változik jelentősen a myogén TMD-s betegeknél. Ezért a fusimotor rendszer valószínűleg nem játszik szerepet az állandósuló myogén TMD-ben.
Books Experience
Books Experience