Platón Crito-jában, amelyben Szókratész és egy Crito nevű karakter szerepel; Szókratész azt a kérdést tárgyalja, hogy meg kell-e menekülnie az athéni bíróságok által kiszabott büntetéstől. “Ha helyesnek látjuk, megpróbáljuk megtenni; ha nem, akkor feladjuk az ötletet.”(Crito, 48c). Szókratész számára elsődleges fontosságú, hogy a börtönből való menekülés igazságos vagy igazságtalan lenne-e. Ezt két fő érv formájában tárgyalja a menekülés ellen, az egyik az, hogy a menekülés megsértené a várossal kötött megállapodást, a másik pedig az, hogy a menekülés elpusztítja a várost. Bár Szókratész képes volt meggyőzni Critót arról, hogy a menekülés helytelen lenne, elkerülhetetlen logikája révén a nagy Szókratész nem veszi figyelembe a létezés alapvető vágyát, az élet folytatásának alapvető emberi vágyát.
Szókratész első érvelése a szökés ellen a város és Szókratész közötti igazságos egyezséget veszi figyelembe. Szókratész érvelésében elfogadja a “törvények” hangját. Szókratész szerint a ” törvények “nem szigorúan tekintélyelvűek, mert aki nem ért egyet a törvényekkel, annak szabad akarata van, hogy elhagyja a várost és csatlakozzon egy másik társadalomhoz, továbbá a” törvények “még lehetőséget is kínálnak” vagy meggyőzni minket, vagy azt tenni, amit mondunk.”(Crito, 52a), Szókratész bocsánatkéréssel próbálja meggyőzni a bíróságokat, de ezt nem teszi meg. Ezért az egyetlen logikus lépés az athéni bírósági rendszer ítéletének való megfelelés.
ha az athéni bírósági rendszer olyan, mint a modern bírósági rendszer, akkor hibáznia kell. Szókratész esetében egy ilyen hiba egy ártatlan ember életébe kerül. Ennek fényében Szókratész még mindig nem inog meg, mert úgy véli, hogy igazságtalanság lenne hátat fordítani a városnak, amely őt és családját biztosította. Szókratész azzal érvel, hogy a polgároknak kötelességük a város felé, hogy betartsák törvényeit és engedelmeskedjenek ítéleteinek. A városban élve Szókratész beleegyezett abba, hogy fenntartja az azt irányító törvényeket.
nézetének további magyarázatához azt az analógiát használja, hogy a gyermek a szülőnek ugyanolyan, mint a polgár a városnak. (Crito, 50-52). Az analógia szerint Athén városa olyan, mint Szókratész szülője: “nem…hoztunk-e meg téged.”(Crito, 50d). Szókratész azzal érvel, hogy helytelen lenne, ha egy gyermek a szülő ellen fordulna, aki szült, táplálja a növekedését, és védelmet és oktatást nyújt neki. A” törvények ” Szókratész érvelésében azt hangoztatják, hogy az apa és a fiú nem ugyanazon a fennhatóságon vannak, és hogy a fiúnak nincs joga az Atya felett. Hasonlóképpen, az állampolgárnak nincs joga a város törvénye felett. Szókratész állítólag már létezésével beleegyezett a törvények betartásába, és születése után bármikor szabadon távozhatott. Ennek az érvnek az egyetlen mankója, hogy Szókratésznek el kell hinnie, hogy a város felelős a létezéséért.
ha Szókratész úgy gondolta, hogy családja vagy akár az értéke felelős a sikeréért, akkor a “törvényeket” nem fogadták volna el hallgatólagosan. Critóban nincs bizonyíték arra, hogy Szókratész bármilyen dokumentumot aláírt volna, amely szerint bármilyen megállapodás volt a várossal és annak törvényeivel. Szókratész általánosítást is tesz abban, hogy beleegyezik abba, hogy a városban él és élvezi annak előnyeit, ami megegyezik azzal, hogy elfogadja ítéleteit, még akkor is, ha azok igazságtalanok és halálát eredményezik. Szókratész azonban úgy véli, hogy őt egy megállapodás köti a városhoz, és hogy a szökés megsérti ezt a megállapodást. Szókratész szerint a megállapodás igazságos és igazságos. Ezért meg kell őrizni. (Crito, 49e). Ez azt jelenti, hogy Szókratésznek nem szabad elmenekülnie.
az egyik ok nem elég, Szókratész pedig Critónak ad egy második okot, hogy ne kerülje el büntetését. Úgy érvel,hogy ő maga ne tegyen igazságtalanságot, még a vele szemben elkövetett igazságtalanságért sem. Azt állítja, hogy ha elmenekülne, elpusztítaná a várost. Az érvelés középpontjában az a kérdés áll, hogy “olyan embereket sértünk-e meg, akiknek a legkevésbé kellene megsérülnünk?”(Crito, 50a). Szókratész elmenekülésével azt állítja, hogy igazságtalanságot követne el, míg jobb lenne igazságtalanság áldozata lenni, mint igazságtalanul cselekedni. (Crito, 49b). Szókratész ismét elfogadja a “törvények” hangját (Crito, 50), és azt mondja, hogy szökésével nem pusztítaná el a várost? Nem semmisítené meg a törvények hatalmát? A törvények ereje áll ennek az érvnek a középpontjában, a büntetés elfogadásában. A büntetés elől menekülve Szókratész példát mutatna arra, hogy ha rossz fényben látják, valóban megronthatja az ifjúságot. Támogatná az anarchiát. A város pusztulása nem omladozó falak formájában következne be, hanem a város uralmának összeomlásával polgárai felett. Szókratész szerint ez a szökés eredménye lenne, és ezért igazságtalanság, erőszakos cselekedet a város és népe ellen.
Szókratész ezt az érvet több-e, mint ami? Nyugodtan feltételezhető, hogy az athéni jog történetében legalább egy személy elkerülte a bíróság ítéletét. A város nem szűnt meg működni. Az athéniak még mindig ugyanúgy végezték életüket, mint korábban. Szókratész menekülésének kétségtelenül kevés nagyobb hatása lenne a társadalomra. Szókratész menekülésének egyetlen lehetséges módja az lenne, ha megsebesítené azokat az embereket, akiket legkevésbé akarna megsebesíteni, ha közben megölt valakit. Ezután közvetlen, testi sértést okozna a városnak. Szókratész nem így látja a dolgokat. Azzal, hogy megszökik büntetése elől és érvényteleníti a város törvényeit, Szókratész azzal érvel, hogy erőszakosan viselkedne a város felé, és erőszakosan cselekedne a város felé, igazságtalanul és istentelenül cselekszik. (Crito, 51c). Szókratész azzal érvel, hogy soha nem szabad igazságtalanul cselekedni, még akkor sem, ha igazságtalanságot viszonozunk azokért, akiket neki kezeltek. (Crito, 49b).
Athén iránti hűsége, a város, amely hátat fordított neki, megpecsételte halálát. Szókratész érveit jól bemutatták, logikán alapultak, még a közelgő bukása ellenére is. A hatás és az általános siker teljesen más dolog. Minden alkalommal sikeresen meggyőzi társát, Critót, hogy szökjön meg a börtönből, és ennek következtében a halálos ítélete helytelen és igazságtalan lenne. Azt állította, hogy igazságtalan cselekedeteket tenni ugyanaz, mint ezeket az igazságtalan cselekedeteket önmagával megtenni. Jobb az agresszorok áldozata lenni, mint maga az agresszor. Azt állította, hogy a börtönből való menekülés mind romboló hatással lenne a növekedésére serkentő városra, mind pedig megsértené azt a megállapodást, amelyet Szókratész kötött a várossal, hogy engedelmeskedjen annak ítéleteinek.
Szókratész logikája azonban felemésztette. Feltételezi, hogy egy városban tartózkodva az állampolgárok beleegyeznek abba, hogy betartják az adott városban található törvényeket. Ítélete tehát abszolút. Amikor egy élet forog kockán, komolyan meg kell vizsgálni a megállapodás jellegét. Beleegyezhet-e valaki abba, hogy meghaljon egy igazságtalan módon meghozott döntés eredményeként? Magának a megállapodásnak nem lenne értelme, ha igazolása hamisságban rejlik? Természetesen Szókratész érvelése elgondolkodtató. A halottak azonban nem gondolkodnak. Mi haszna lenne a logikának Szókratésznek a sírban?