erőforrás-függőség elmélet, a szociológiában, az erőforrás-megszerzés szervezeti viselkedésre gyakorolt hatásának vizsgálata.
az erőforrás-függőség elmélete azon az elven alapul, hogy egy szervezetnek, például egy üzleti vállalkozásnak, az erőforrások megszerzése érdekében tranzakciókat kell folytatnia a környezetében lévő más szereplőkkel és szervezetekkel. Bár az ilyen tranzakciók előnyösek lehetnek, olyan függőségeket is létrehozhatnak, amelyek nem. A szervezet számára szükséges erőforrások szűkösek lehetnek, nem mindig könnyen beszerezhetők, vagy nem együttműködő szereplők ellenőrzése alatt állnak. Az ebből eredő egyenlőtlen cserék hatalmi, tekintélybeli és további erőforrásokhoz való hozzáférésbeli különbségeket eredményeznek. Az ilyen függőségek elkerülése érdekében a szervezetek stratégiákat (valamint belső struktúrákat) dolgoznak ki, amelyek célja az erőforrásokkal kapcsolatos tranzakciók alkupozíciójának javítása. Az ilyen stratégiák közé tartozik a politikai cselekvés, a szervezet termelési skálájának növelése, diverzifikálása és más szervezetekkel való kapcsolatok fejlesztése. Az olyan stratégiák, mint a termékvonalak diverzifikálása, csökkenthetik a vállalat más vállalkozásoktól való függőségét, és javíthatják erejét és tőkeáttételét.
a vállalatok általában úgy módosítják üzleti stratégiáikat, hogy alkalmazkodjanak a más vállalatokkal fennálló hatalmi kapcsolatok változásaihoz. Az erőforrás-függőség elméletének egyik feltételezése az, hogy a bizonytalanság elhomályosítja a szervezet erőforrásainak ellenőrzését, és elengedhetetlenné teszi a függőségcsökkentő stratégiák kiválasztását. A bizonytalanság és a függőségek növekedésével a más szervezetekkel való kapcsolatok iránti igény is növekszik. Például a csökkenő nyereség a diverzifikáció és a más vállalatokkal kötött stratégiai szövetségek révén bővülő üzleti tevékenységhez vezethet.
az erőforrás-függőség elméletét használó kutatások a függőségek szervezeti adaptációinak megfigyelésére törekedtek. Az egyik adaptáció a belső szervezeti elemek összehangolásából áll a környezeti nyomással. A szervezetek úgy is alkalmazkodnak, hogy megpróbálják megváltoztatni környezetüket. Ezek a stratégiák éles ellentétben állnak a szervezetek klasszikus felfogásával, amelyek a cégeket zárt rendszerként kezelik. A zárt rendszerek keretrendszerei szerint az erőforrások ésszerű felhasználása, a személyes motiváció és az egyéni képességek határozzák meg a szervezeti sikert, és hogy a környezet többi szereplője minimálisan szerepel. A nyílt rendszerek keretrendszerei viszont hangsúlyozzák a környezet hatását, amely más szervezetekből, intézményekből, szakmákból és az államból áll. A nyílt rendszerek perspektívája szerint egy szervezet akkor lesz hatékony, ha felismeri a környezetében bekövetkező változásokat, és alkalmazkodik ezekhez az esetlegességekhez.