a mély idő fogalma közvetlenül a természet megfigyeléseiből származik, és a természet tudományos leírásának sarokkövét képezi. A terepi megfigyelések a korai természettudósokat olyan gyümölcsöző ötletekhez vezették, mint az eredeti horizontalitás, szuperpozícióés az események térbeli skálái. Ezek az elképzelések viszont vezettek a szekvenciák fogalmaihoz, a szinkronitás kritériumaihoz, az összefüggésekhez, valamint az életegyüttesek szisztematikus, időbeli változásainak felismeréséhez, amelyek számos következményükkel járnak az élet fejlődésére. A korai természettudósok rájöttek, hogy a földnek több millió éves története van; következtetéseiket végül a radiometrikus életkor meghatározásának eredményei igazolták. Megfigyelésre alapozva a mély időt könnyen megtanítják a hallgatóknak a helyi jellemzők felhasználásával, érvényessége pedig egyszerűen abból a feltevésből következik, hogy a természeti jelenségek valós információkat tartalmaznak. A mély idő megbecsülése segít meghatározni a földi erőforrások emberi fogyasztásának korlátait, valamint keretet biztosít a vitákhoz azok között, akik eltérő nézeteket vallanak a tudomány és a vallás érvényességi területeiről, valamint a tudományos következtetések jelentéséről.